„Jó napot! Üdvözöljük a Black Mesa gyorsvasútjában!” - mondta a hangosbeszélő, és én elindultam új munkahelyem, a Black Mesa kutatóállomás C szektora felé. Miközben úton voltam, a hang eligazítást tartott nekem, hogy mit hol találok. Azt is mondta, hogy egy titkos kísérletet kell végrehajtani, de erről a külvilágban senkinek sem mesélhetek. Az idő azonban gyorsan telt. Megérkezett a gyorsvasút, és a biztonsági őr kiengedett. Barátságos volt, jópofa, össze is haverkodtunk volna, de mindkettőnknek feladata volt. Ő kinyitotta az ajtót, én pedig elmentem a központ felé.

Animalous Materials

Megérkezésem után három jól öltözött doki fogadott. Rám szóltak, hogy menjek le a kísérlet helyszínére, ne vacakoljak.Közben szórakozhattam cseppet, például mikor lenyomtam a vészjelző gombját, pánikba estek, és rám szóltak. A cukorautomata ingyen adott cukrot, ez király:))). Elszórakoztam az időt, rohanni kellett. Azonban egyik ajtón sem mehettem át. Bementem az öltözőbe, ahol felvettem intelligens mellényem (H.E.V. SUIT), és továbbmehettem. A vécébe nem mehettem, mert odabent egy manus ült, és köhécselni kezdett, ahányszor az ajtóhoz mentem:). A másik kapun nem mehettem át, de az ablakon át láttam egy fura táskás fazont. De volt egy másik irány is, erre mentem. Ezután már átengedett az őr a kapun, ahol lementem egy lifttel, majd a barátságos dokikkal csevegtem. De sietnem kellett, ezért otthagytam őket. Mikor leértem, odalent két doki vitatkozott a kísérletről. Szerencsére beengedtek, és odabent elkezdhettem a kísérletet. A doki szerint fel kellett mennem a létrán, és megnyomni egy gombot. Ez sikerült, a gépezet beindult. Majd lemásztam, és megvártam, amíg leengedik a kiskocsiról a rácsot. A vezető tudós valami problémát említett, de nem tartottuk vészesnek, úgyhogy folytattam a munkát. Ezután azt a parancsot kaptam, hogy toljam be a sugárnyaláb közepébe a kiskocsit. Én megtettem. Azonban egyszerre elkezdtek szikrák pattogni. Robbanások zaja töltötte meg a termet. A vezető tudósok pánikba estek. Minden összeomlott a közelemben. Úristen, mi történt?

Álmomban láttam, ahogy valamilyen csúszómászó lények legelnek valami bolygón. Aztán zöld lényekkel találkoztam, akik rám akartak rontani. De itt újra elájultam.

Unforessen Consequences

Mikor magamhoz tértem, elindultam visszafelé. Odakint egy doki élesztett újra egy biztonsági őrt. Sikerült neki, ekkor hozzászólhattam, ő követett volna, de a sok törmelék elzárta az utat. Felmentem a lifttel, és odafent megláttam a két dokit. Az egyik haldoklott. A másik hozzám szólt, és azt mondta, hogy szerezzek segítséget valahonnan. Így továbbmentem. A tartályokban különös lényeket láttam. Mintha az Alienből léptek volna elő. De nem értem rá nézelődni, feladatom volt. Odaszóltam a néger tudósnak, aki kinyitotta az ajtót. Odakint a lézer elzárta az utat, de lebuktam, és így könnyedén átmentem a sugarak alatt. Itt vettem fel első fegyverem, egy feszítővasat. Nem rossz. Az ajtón kimenve különös hangokat hallottam. Aztán az Alien rámtámadt. A feszítővassal leütöttem. Ekkor megvizsgáltam. Kiderült, hogy ez egy élősdi lény, tehát másnak a testét használja a létre. Sajnos a hatását meg kellett tapasztalnom. A liftet akartam hívni, de az felrobbant, és két dokival együtt lezuhant. Szerencsétlenek… A létrán kellett felmásznom. Aztán maga a borzalom tárult a szemem elé. Két Alien által megszállt testű zombi kutató rátámadt egy biztonsági őrre. Megmenteni nem tudtam, de felvettem pisztolyát (Glock asszem, de még életemben nem lőttem fegyverrel!!!), mellyel leszedtem a két zombit. Továbbmentem, és itt is zombikat láttam, szerencsére nem volt nehéz végezni velük. Bementem az öltözőbe, de csak halottak és vér fogadott. De a szekrényekben kutakodva fontos cuccokat vettem fel. Továbbmentem, egész a bejáratig. Itt lebuktam a szellőzőrésen, majd bent végeztem a két kis Aliennel. Fönt láttam egy szellőzőnyílást, amin átmentem. Már nem volt ott a táskás, az ajtón meg nem mehettem be. Pedig egy dokit épp most mészárolt le egy idegen. Szegény:(.A jobb oldali ajtón bemenve egy zombit láttam a számítógép előtt ülve. Ez visszataszító volt, ezért aztán továbbmentem egyenesen. Itt egy elsősegélygép volt, amit tudtam is használni. Továbbhaladni csak az ajtó üvegének betörésével tudtam. Itt furcsa, kutyaszerű idegenek fogadtak, akik elektromos kisülésekkel pásztáztak. Viszont az ólom nem volt ínyükre, bele is haltak, miután megszórtam őket némi puskagolyóval. Itt több út vezetett el más-más irányba. Az egyik ajtó mögül titokzatos, zagyva szöveget hallottam. Hamar rájöttem, hogy ez egy olyan idegentől származik, akit már álmomban is láttam. Meg akart rázni árammal, de én voltam a gyorsabb, és hangos brekegés közepette összezuhant. Jutalmam pár tár volt a Glockhoz. Miután bementem egy másik ajtón, egy szűk folyosón haladtam tova. A végén létra volt. Úrrá lett rajtam a félelem, hogy mi lehet fenn. Rájöttem. Odafent két zombit és két Alient láttam, áldozatokra vadászva. Veszélyes lett volna nekik menni, ezért inkább óvatosan felmentem látótávolságig a létrán, és belelőttem a hátuk mögött álló két hordóba. Felrobbant, ők pedig darabokra estek szét. Jobbra mentem, ahol egy halálra rémült doki kucorgott a sarokban. Szóltam, hogy tiszta a levegő, és magammal hívtam. Továbbmentünk balra, ahol egy zombi kilövése után a doki készségesen kinyitotta a kaput, és odabent magamhoz vettem egy-két kézigránátot. Jól jöhet még, mondtam. De innen nem volt tovább út. Akrobataügyességgel leugrottam a létráról, és egy másik utat kerestem. Volt is. Amit láttam ekkor, egyszerre volt nevetséges és siralmas. Egy doki bújkált a szemetesben az őt terrorizáló Alien miatt. Miután gondjától megszabadítottam, sem volt hajlandó kijönni. Ezért aztán továbbmentem volna. De ott volt egy rács, mögötte egy zombi. Előttem egy csatornanyílás. Előbb az ellenséget nyírtam ki, majd leugrottam a csatornába. Lent a helyzet siralmas volt, a tetejébe meg nem tudtam kijönni. Azonban a nagy fel-alá járkálásban találtam egy kereket, melyet elforgatva jött a víz. Kiúsztam a csatornafedő alá, és kiugrottam a másik oldalon. Szuper, gondoltam, de lelohadt kedvem mindjárt. Egy terembe értem, ahol egy lift volt. Meghúztam az itt lévő kart, és ráugrottam a liftre. Ekkor, lefelé haladva, vagy ötven Alien rontott rám, kiket feszítővassal tettem el láb alól. Odalent a maradékot is szétvertem, majd az egyetlen utat követve kiértem egy átjáróra. Azonban egy szerencsétlenül ideteleportáló, disznószerű idegen rázuhant az átjáróra, ami leszakadt. Nincs mit tenni, mondtam, és a csöveken ugrálva átugrottam a szellőzőnyíláshoz. Behatoltam, és egy szobába érve magamhoz vettem némi lőszert, majd beugrottam az eddig járhatatlan folyosóra. A végén egy szennyvízcsatorna volt, végén egy savköpővel, plafonján pedig pár nyünyükével. Vigyázni kellett, mert a nyünyükék felvittek a plafonra, és akkor megzabálnak. Azonban leleményes voltam. A dobozokat a vízbe toltam, azokat leengedtem a rácsig, és átugráltam a túloldalra. Ott elbántam az ellenfelekkel, majd az ajtón át angolosan távoztam. Nem lehettem azonban túl boldog. Dobozokon ugrálva kellett átjutnom a túloldalra, különben lezuhanok. Ez a feladat alaposan megizzasztott, zihálva ugrottam le az utolsó dobozról. De feladatom volt, nem állhattam meg. Hosszú folyosó jött ezután, majd a megnyugtató tudat, hogy ezt is túléltem. Találtam egy működő liftet. Lehívtam, beszálltam, majd felmentem egy szintet a cél, a felszín felé.

Office Complex

Amikor felértem, azt kívántam, bár véget érne ez a rémálom. A sötétben sejtelmes zajok hallatszottak, és ki tudja, mikor jön szembe velünk egy idegen. Rettenetesen féltem. Zseblámpámnak végre hasznát vehettem. A fent tanyázó Alien semlegesítése után utat kerestem. A plafonról lógó vezeték azonban elállta az utat. Ha nekimegyek, megráz. Ezért aztán más lehetőséget kerestem. Egy szellőzőn át egy szobába jutottam, ahol egy dokit épp elfogyasztani készült a plafonról lógó nyünyüke. Rálőttem, mire elengedte, de ebédjét is kidobta… Egy másik dokival együtt nem győztek hálálkodni a profok. Az Einstein-fejű azt mondta, ha tovább akarok menni, le kell kapcsolnom az áramot. Megtettem, mire az egész irodakomplexumban kiment az áram. Most már továbbmehettem. Visszamentem az előző helyre, ahol már szabad volt az út. Az ablakot betörtem, és bemásztam. Odabent egy fadeszkát láttam az egyik szegletben, amit egy zombi akkor vert szét. Lelőttem, majd bementem, ahol nem csekély mennyiségű lőszert találtam. Továbbhaladván egy műtőszerű helyre jutottam, ahol a plafonról potyogtak az idegenek. Mázlimra gyorsan kivégeztem mind, majd odatoltam az itt talált dobozt a nyíláshoz. Felugrottam, és a szellőzőben kúszva mentem tovább. Egy kis helyiségbe jutottam, ahol felvehettem első nehézfegyveremet, egy shotgunt. Edzésképpen megmentettem a biztonsági őr életét a zombitól. Eztán visszamentem, és egy másik szellőzőben haladtam tovább. Mentem, mentem, majd egy teremben lyukadtam ki, ahol egy nyílást találtam, de nem tudtam odamenni, ezért aztán lekapcsoltam a villanyt, hogy az áram ne álljon az utamba. Most már átmehettem a szellőzőbe, ahol az Alienek kivégzése után nem volt nehéz továbbhaladni. Ahol kibukkantam, egyszerre ráéreztem a technika átkaira. Egy hőérzékelő gépfegyver agyonlőtte az egyik dokit és az őt követő Alient. Ha nem akartam áldozat lenni, vigyáznom kellett. Elmentem a nagy polc alá, és ott elfordítottam a kapcsolót. Így már nyugodtan mehettem tovább. Átrohantam fegyveremmel a kis Alien csordán, majd a lépcsőn fel bejutottam a kísérleteiről rettegett D szektorba. A mellém szegődött biztonsági őr hősiesen harcolt az oldalamon, miközben a zöld idegeneket lőttük. Szerencsétlent megcsapta az áram. Lopakodva, egyedül mentem tovább. Én nagy nehezen megúsztam. A lépcsőn felmenve egy dokit láttam, aki oltást adott, majd felszólított, hogy menjek tovább. Én mentem is, és az A szektor nevű helyre jutottam. A dobozokat feltörve fegyverkellékeket találtam, de sajnos ezen a szinten is túlontúl sok volt az ellen. A szinten újabb biztonsági őrt találtam, aki segített nekem kipusztítani az idegeneket. Itt aztán volt is mit. Egy úton továbbmenve rettenetes dolgot láttam: két zombi eszi az egyik doki agyvelejét :{{. Miután leszámoltam velük, kinyitottam az ajtót, ami a hűtőraktárba vezetett. Odabent a kis Alienek a mélyhűtött húst ették. Miután újabb anyagokkal gazdagodtam, megmentettem egy dokit, és leszámoltam egy savköpővel is. Bementem a raktár végén egy kapcsolóhelyiségbe, ahol el kellett fordítanom a kart a továbbhaladáshoz. Aztán visszamentem, a szellőzőben áthaladtam egészen a mozgó teherszállítóig, majd egy mozdulattal átugrottam a túlsó szellőzőbe. Itt egy-egy terem kivételével folyamatosan szellőzőben mentem, majd kibukkantam, amikor épp háború zajlott. A segítségemet megköszönték a biztonsági őrök, majd továbbmentem, ahol egy másik háború zajlott az idegenekkel. Én segítettem nekik, ők megtankoltak némi lövedékkel. Még a táskás embert is láttam egy zárt ajtó mögött. A lift már tönkrement, azonban egy létra ott volt. Ráugrottam, és felfelé másztam. Egy doki lezuhant, miközben a felszín felé haladtam. Szegény. Én beugrottam a liftbe, kinyitottam az ajtót, és egy új szektor nyílt meg előttem.

„We’ve got hostiles!”

 Odafent egy doki siránkozott, mert egy biztonsági őrt elkapott egy zombi. Aztán ő is meghalt valamitől. Miután követtem, rájöttem azonnal. Mindenfelé hőérzékelő gépfegyverek hevertek, meg a falra ragasztott lézernyalábok. Aztán hirtelen valamit megláttam. Ember volt. És katona. Hát odafent már tudják! Biztos megmentenek minket. Igen, ezért jöttek! Szegény már meghalt, de felvettem gépfegyverét, az M16-ost. Az út el volt barikádozva, ráadásul idegenek is voltak a szinten. Attól pedig teljesen kivoltam, mikor megláttam a hőérzékelő fegyvereket. Aztán arra is rájöttem, hogy a Fire Door-okat le kell zárnom, ezért minden ilyen piros ajtónál lenyomtam a gombot, és átfutottam, mielőtt bezáródott volna. Később eljutottam egy nagy raktárhelyiségbe: Storage Area volt a neve, és itt döbbentem rá a szomorú valóságra: a katonák nem lesznek a barátaim. Ugyanis az egyik doki, miután meglátta az egyik katonát, megörült, de sajnos arcára fagyott a mosoly, mert a katona lelőtte. Hát ez hihetetlen. Hogy képesek ezek ártatlan emberekre lőni? Kőkemény szívvel lőttem hát agyon azt, akit az imént még barátomnak gondoltam. Elindultam a lifttel, és odafent még több zöldruhást kellett megölnöm. Egyenesen mentem, és egy elágazásos résznél ismét megtámadtak. De ügyesebb voltam mindnél, és fegyverekkel alaposan megrakva jutottam ki a sikerrel vett elágazás után a liftnél. Most már a felszínen voltam. Csakhogy odafenn a harc tombolt. Húszan jöttek ellenem egyszerre. Okos taktikával (mindenkit hátracsaltam egyesével) azonban ők sem jelentettek akadályt, és indulhattam tovább. Egy helikopter rendszeresen bombázott, vigyázni kellett. A közelben megláttam egy ajtót, amin be is mentem.  Odalenn egy H.E.V. feliratú berendezést láttam, amivel feltölthettem igencsak lemerült mellényem max. 75 egységgel. Berontottam a másik ajtón, és egy aknába jutottam, ahol mindenki engem lőtt. Felfelé nem mehettem, így lementem az aljára, ahol bementem az egyik szellőzőbe. A végén egy forgó ventilátor fogadott. Ha tovább akartam menni, pontosan a létrára kellett ugranom. Minthogy ez sikerült, továbbmehettem, lementem a létrán, és a lenti szellőzőn mentem. Az eddig zárt helyiségekbe is bejutottam így, majd addig mentem, míg vissza nem jutottam oda, ahonnan indultam. Egy doki fogadott, aki azt mondta, az egyetlen kiút a silóból vezet. Benyomtam a gombot, mire a siló ajtaja kinyílt. Tudtam, hogy az egyedüli kiút a föld alatt vezet.

Blast Pit

Bár itt még azelőtt nem jártam, mégis tudtam, hogy ez a savraktár, amit a vonatból naponta annyiszor látok. Egy doki fogadott, aki útbaigazított. A deszkákat áttörtem a feszítővassal, és megkezdtem a harcot az Alienekkel és a zombikkal. A folyosó végén a deszkákat épp áttörte a szobában fogva tartott zombi, aki nem sokáig élt, hála jó öreg fegyveremnek. A liftet beindítottam, és lementem kb. 100 métert. Odalenn a kis szörnyekkel végeztem, majd beindítottam az itt lévő vonatot. Azonban a sín egyenesen egy savtócsába vezetett. Még időben leugrottam, végeztem az idegenekkel, majd felmásztam az egyik csőre, és beugrottam. Mentem egy ideig, majd egy sötét szobában lyukadtam ki. Itt Csollány Szilvesztert megszégyenítő módon ugrottam át a szomszédos erkélyre. (Játékosok, vigyázzatok itt: igen nehéz megcsinálni, de kis ügyességgel nem lehetetlen) Itt továbbmentem, majd egy csatornarendszerbe jutottam.  Megfelelő csatornákban közlekedve hamar eljutottam egy létráig, amely kivezetett engem egy hatalmas propellerig. Beüzemeltem, erre felrepített egy csatornanyílásig. Kibukkanva éktelen hangzavart hallottam. Mindenfelé haldokló dokik, vagy éppenséggel zombik hevertek. Mi ez? A válasz szörnyű volt. Három óriási karom ütögette a vaslemezeket, és mindenkit megöltek, akik odamerészkedtek. Rájöttem, hogy hangra mennek. A gránátok segítségével kicseleztem őket, és az ajtókon bemenve lenyomtam a folyosó végén lévő kapcsolókat. Rádöbbentem, hogy ezzel talán elégethetném a lényeket, és tovább is mehetnék. Minden kész volt, csak hát nem volt áram. Elindultam az egyik folyosón, ahol ugrálnom is kellett, mert helyenként igencsak hiányos volt a vaslemez. Kijutván egy újabb folyosóra kerültem, ahol egy tócsa volt az út közepén. Most még könnyedén átsétáltam rajta. A folyosó végén az idegenek hada várt rám, de én könnyedén megtaláltam a megoldást. Az itt található liftet hívtam, csakhogy az elakadt volna két emelet között. Viszont megláttam egy létrát, amelyen lemászva eljutottam a siló közepéig. Idelent egy doki tartott eligazítást, majd továbbhaladtam, átugrottam a tócsát, és lelőttem a zombit. Végül egy óriási terembe jutottam, ahol a szállítók segítségével eljutottam a fenti generátor tetején ülő dokiig, aki szerint a generátor oldalánál lévő kapcsolókkal kellene áramot termelnem. Megnyomtam mind a két gombot, és végre jött az áram! A csöveken (nem azon, amelyikben az áram folyik!) másztam vissza, és rohantam a karmokhoz. Bementem az irányítóterembe, és lenyomtam a piros gombot. Ebben a pillanatban a karmokra óriási mennyiségű sűrűsített H₂O₂ folyt. Mind a három elégett! Én pedig lemásztam abba a lyukba, ahonnan kibújtak. Óvatosan mentem, mert igencsak mélyre hatoltam, ráadásul az egész lejtős volt. A sötétben, az idegenek maradványai között egy fegyvert találtam. Mi ez? Igen! Egy eredeti .357 Magnum! Szuper! A vízbe ugrottam, és megkerestem a sziklák között a felfelé vezető rést. Kibukkantam, rámásztam a csövekre, és ügyesen elmentem a folyosó végéig. Ott bemásztam a csőbe, átugrottam a szemköztibe, és rövid kúszás után végre kijutottam a silóból. Azért az egyik raktárhelyiség még útbaesett, úgyhogy feltörtem a dobozokat, megöltem a kis Alient, és felvettem a Tripmine nevű, falra akasztható lézert (Duke Nukem rulez :). Ezután egyenesen folytattam tovább utamat.

Power Up

Amikor azt mondtam, hogy ennél rosszabb már nem lehet, akkor Black Mesa ráduplázott. Egy óriási robotszerű szörny állta el az utat, és mindent szénné égetett a közelben (a tanulmányom szerint Garg). Két katona állt ott, és nem tudták lelőni, minden lepattogott vastag páncéljáról. Mivel alapos kiképzést kaptam a helyről, tudtam, hogy ez egy zsákutca, és csak a vonatokkal lehet kijutni innen. Azonban hiába próbáltam beüzemelni, a vonat nem kapott áramot. A szemközti folyosóban volt a kapcsolótábla, de „No power in Main Base” szöveg azt sugallta, hogy még az áramot is lekapcsolta valaki. Az én feladatom lett az, hogy beüzemeljem a vonatot. Elfutottam a szörny előtt a másik úton, és megküzdöttem pár, értelmesnek nem nevezhető szörnnyel. Megkerestem a létrát, és azon másztam fel. Vigyáznom kellett, mert egy gázcső eltört, és a tűz bármikor megégethetett. A szobában a haldokló biztonsági őr elmondta, mi a teendőm, majd elhallgatott (lehet,hogy végleg). Átkúsztam a túloldalra, felvettem a lőszert, és a visszaúton óvatosan elkúsztam az ablak alatt, vigyázva, mert a szörnyeteg fel-alá masírozott az ablak alatt. Kimentem a szobából, és elindultam a másik úton, azonban az egyik ponton elakadtam. A két ajtó le volt zárva, és bizony, ha nem veszem észre a falon a kereket, és nem forgatom el, még most is itt álldogálnék. Legalábbis amíg a munícióm kitart. Közben a szörny igencsak ugrált fent, mert pergett a vakolat. Felfelé indultam el, és bizony újfent tartanom kellett a katonaságtól, akik mindenütt ott voltak. Ezen a szinten harcoltam velük legkeményebben. Az egyik helyiséget elbarikádozták, homokzsákokat emeltek, de ezen felül Tripmine-okat is rakosgattak mindenhová. Egyetlen érintés, és minden felrobbant volna. Kiirtottam őket, és elindultam a lift felé. Vigyáznom kellett, apró csomagokként kis Houndeye szörnyikék utaztak rajta (vagy katonák, nekem változó volt), végeztem velük, és lementem a lifttel. A lefelé vezető lépcsőn keresztül eljutottam egy vízzel elárasztott szobába. Mindenütt kis, kukacszerű lények úszkáltak a vízben, és sebzésük bizony elég nagy volt, de a feszítővassal hidegre tehettem őket. Egy zombi bújt meg a sarokban, az M16-os gyorsan végzett vele. Végül észrevettem, mi a hiba. A dobozok megakadályozzák a pumpálásban a dugattyúkat. Szétütöttem őket a feszítővassal, ezzel végre elindult az energiateremtő berendezés.

Felfelé indultam, és beüzemeltem a kis kapcsolóteremben az áramellátást. Siker koronázta tehát tevékenységemet. Visszafelé indultam, a nagy szörny felé. Kicseleztem, és előtte elfutottam a harmadik irányba, a fő kapcsolóterem felé. Ő elindult felém. Nem vesztegettem az időt: bekapcsoltam az áramot, és elrejtőztem. Kisvártatva ideért a nagy szörny, az áram azonban agyoncsapta. Most már szabad volt az út. Ekkor visszamentem a vonathoz, rátolattam vele a váltóra, visszamentem a biztonsági őrhöz, megnyomtam a váltó gombját, kiugrottam az ablakon, beszálltam a vonatba, és elindultam kifelé erről a helyről is. A biztonsági őr készségesen továbbengedett az út végén, feltéve, hogy hozok segítséget. Szerencsétlen azonban nem tudhatta, hogy itt már senki nem fog megmenekülni. Valószínű, hogy a felszínen valamire készülnek, és egész Black Mesát fel akarják robbantani.

On A Rail

A biztonsági őr szövegelése után leugrottam a vonatról és meghúztam a kart, hogy továbbmehessek. Visszaszálltam a vonatra, és elindultam. Mentem-mendegéltem, amikor megláttam egy kis vonat-jelet felfestve. Ez egy váltónak a jele volt. Ha nem akartam körbe-körbe menni, tennem kellett valamit. Gyorsan tönkrezúztam, így egyenesen mentem ahelyett, hogy körbe-körbe. Továbbmentem, és megpillantottam egy savköpőt meg egy csomó lépcsőt. Megöltem az idegent, elindultam a lépcsőkön, amely végén egy hőkövetős gépfegyver volt. Elővettem gránátomat, és felrobbantottam. Miután már semmi nem akadályozott, elfordítottam az itt talált kart, ezzel elmozdítottam az utamat álló darut. Visszaszálltam a vonatra, a másik váltót is tönkrezúztam, és elindultam lefelé az alagútban. Itt észrevettem, hogy a katonaság egy nagy forgó liftet vett az uralma alá, azon jönnek, de én elintéztem őket. Továbbmentem a vonattal, de egy kapu megállított. Talán kinyithattam volna, de a sínnek úgyis vége volt, gyalog kellett továbbmennem. Elindultam a bal oldali terem felé lefelé, de csak egy gépfegyver fogadott, semmi más. Így aztán mégis jobb felé kellett mennem, ahol a berobbantott ajtón átkúsztam. Lemásztam a létrán, és találtam egy másik vonatot, amivel továbbmehettem. De most már nehezebb volt a továbbjutás, mivel az utat lézerfények állták el, és ha hozzájuk értem, beindultak a gépfegyverek. De ez volt a kisebbik baj. A nagyobbik az volt, hogy néhány katonával is találkoztam, akik rakétavetővel lövöldöztek rám. Lebuktam a vonat mögé, és máris jobb lett minden. De a vonat egy idő után megint megállt, és ki kellett szállnom. Azért az itt lévő idegeneket megöltem. Lementem a lépcsőn, és baloldalt megpillantottam egy ajtókeretet, elzárva sok dobozzal. Ahhoz, hogy odajussak, csinálnom kellett egy hosszú ugrást (felugrasz, és ugrás közben megnyomod a lebukás gombját). Meghúztam a kart, mire egy újabb vonathoz juthattam ki. De itt természetesen újra tűzharcba keveredtem pár katonával meg egy gépágyúval. Rutinfeladat volt őket megölni, és már nem sajnáltam őket, mint mikor az elsőt megöltem. A nagy fegyverhez közel bementem a kapun. Továbbhaladtam, és odafigyeltem a váratlanul érkező rakétákra, meg a nagy, levegőben lengedező dobozokra, amik bármikor lesodorhattak a vonatról. Itt megint kibabráltam a váltóval, ugyanis itt is az volt. A következő kapunál lemásztam a létrán, és a síneket követve haladtam. Mint az összes többi zóna, ez is tele volt katonákkal és gépágyúkkal. Nem törődtem a veszéllyel, ezért előrementem. Egy kisebb csarnokba érkeztem, és nem tudtam, mi ez, bár alaposan kiképeztek helyismeretből. Sajnos az utat vörös lézerek állták el, és ha nekimentem volna bármelyiknek is, minden a levegőbe repült volna. De szerencsémre ott volt két doboz, és azok segítségével már át tudtam ugrani a lézerfényeken. Előrementem, és egy kis vezérlőtermet láttam. Kinéztem az ablakon. Az első dolog, amit nyugtáztam: éjszaka van, tehát egész nap ezekkel kergetőztem. A másik: ez egy rakétakikövő terem. Talán ha kilőném a rakétát, felhívhatnám a figyelmet, hogy itt van valaki. Ki is lőttem, mire az hatalmas lángcsóvával elindult felfelé. Továbbmentem az egyetlen lehetséges útvonalon, ahol még egy vonatot pillantottam meg. Felszálltam rá, és elindultam, noha már a felszínen voltam.

Apprehension

A vonat egyre gyorsabban kezdett el menni. Éreztem, hogy valami baj van. Rájöttem, hogy a vonatot nem tudom megállítani. Két megoldás közül választhattam: vagy leugrok a vonatról, mielőtt belezuhanna a víztartályba, vagy inkább belezuhanok. Sajnos a vonatról leugrani komplikált lett volna, úgyhogy inkább a vonattal együtt beugrattam a vízbe. Amikor már benn voltam, észrevettem három hordót, amik rögzítve voltak. Leúsztam, és kioldottam a hordókat rögzítő pöcköket, amik így felmentek a felszínre, és egy hidat gyártottak nekem. Átmentem a hídon, és beleugrottam a túloldalon a vízbe. Leúsztam, és megkerestem a vízzel elárasztott szobában a kijáratot. Azt követtem, és útközben felúsztam levegőért, már ahol lehetett. Miután kijöttem a vízből, megpillantottam egy óriási halat, aki épp megevett egy tudóst. Sajnos már megint a vízbe kell mennem, gondoltam, de aztán kiderült, van más útvonal is. Felmásztam az első létránál, és beszéltem a tudóssal, aki halálra volt rémülve a halszerű teremtménytől. Kimásztam a felfüggesztett kosárra, és felvettem egy csúcs fegyvert, a távcsöves nyílpuskát. Azonban a ketrec leszakadt, és én beestem a halhoz. Sajnos szívós volt, ráadásul a víz alatt csak a feszítővasat, a Glockot, és a nyílpuskát használhattam, de végül legyőztem, és kiúsztam a ketrecből. A víz alatt megkerestem a vörös kereket, és elforgattam, hogy be tudjak menni az itt található ajtón. Azonban vigyáznom kellett, mivel az ajtó egy idő után automatikusan visszazáródott, ezért át kellett mennem minél gyorsabban. Lefelé indultam el, majd az átjárón keresztül haladtam. Útközben megláthattam, hogy a vízben úszó halak mennyire éhesek, szerencsére elmehettem mellettük. Az út helyenként beszakadt, ezt át kellett ugranom, bár csak épphogy sikerült. Elektromosság járta át a falakat, ezért leugrottam a vízbe, és ott nyitottam ki az ajtót. Felmentem a lépcsőn, és átmentem a terem túlsó oldalára, ahol odatoltam a ládát a törött létra helyére, bekapcsoltam a dugattyút, és ugrottam, dugattyúról dugattyúra, amíg el nem jutottam a végéig. Itt továbbmentem még egy darabig, lelőttem az idegeneket, és kinyitottam az ajtót, ami mögött egy tudós volt, aki beengedett az egyetlen lehetséges útvonalon: a hűtőkamrákba. Nem értem rá vacakolni, ha meg akartam menekülni a fagyos hideg és a félig megfagyott idegenek elől, át kellett rohannom a termeken. Lemásztam a létrán, és ezzel kijutottam a helyről. Itt megpillantottam egy biztonsági őrt, aki igencsak röviden taglalta az eseményeket. És itt találkoztam először a katonaságnál is keményebb emberekkel: a bérgyilkosokkal. Sajnos ők még nálam is gyorsabbak és ügyesebbek. Ezért aztán kemény módszereket vetettem be, és végeztem mind a hárommal. Felfelé indultam, és bejutottam a raktárhelyiség másik felébe. Eltekertem a kereket, és ezzel kinyílt az ajtó. Elindultam befelé az ajtón, de ekkor valaki hátulról leütött. Nem tehettem semmit, olyan gyorsan történt. Csak arra emlékszem, hogy húztak a földön, és hogy valaki (egy biztonsági őr) nézett engem a rács mögött. Nyilvánvalóan Barney Calhoun, a biztonsági őr. Ezután ismét kiütöttem magam. Mikor magamhoz tértem, egy szemétpréselőben voltam, és nem volt nálam egyik fegyverem sem. A mocskok ellopták mindet. Illetve nem, mert a plafon szélén megtaláltam rég elveszettnek hitt feszítővasam. Azonban egyszer csak beindult a gép, és szétnyomta a dobozokat. Gyorsan és ügyesen kiugráltam a gépből, még mielőtt agyonnyomott volna, és magamhoz vettem a vasat.

Residue Processing

Hihetetlenül gyengének éreztem magam, mikor megpillantottam a kis Alieneket, és nekem csak egy feszítővasam volt, de azért minden ment rendben. Felmentem a nagy toronyhoz, és elforgattam a kereket, ami a platformot mozgatta fel és le. Leeresztettem, és segítségével bemásztam a szellőzőnyílásba. Odabent egy biztonsági őr megölte nekem az Alieneket, majd elfutott, én pedig követtem. Azonban meghalt szegény, de áldozata révén én hozzájuthattam egy újabb Glock félautomatához. Visszamentem abba a terembe, ahova először jutottam, és felmásztam a radioaktív hordókhoz. Sikeresen vettem az akadályt, mivel rendre átugráltam mind felett. Ezután egy olyan kád következett, amelynek volt két mozgó része is. Megvártam, amíg a két mozgó alkatrész nem akadályoz meg a mozgásban, és a csöveken keresztül folytattam utamat. A következő szobában pumpák működtek a kádak mellett. Felugrottam az egyikre, és amikor lefelé ment, akkor ugrottam rá a szemközti csőre. Az utam egyenesen előre vezetett. Elérkeztem a legrosszabb részhez: futószalagra kerültem. Sajnos ez igen veszélyes vállalkozás volt, de csak így juthattam ki. Elfordítottam a három kart, hogy előrefelé menjenek a futószalagok, így könnyedén mehettem be a vezérlőterembe, ahol leállítottam mindet. Most már folytathattam utamat, amely -minő meglepetés- a futószalagok mellett vezetett.

A helyes út tehát a bal oldali futószalag, amelyet azonban Tripmine-ok kereszteztek, vigyáznom kellett.

Questionable Ethics

Rövid menetelésem után a szűk átjáróban kis Houndeyes kutyák csapatával találkoztam, de nem voltak valami kemény ellenfelek. Az ajtót nemigen tudtam kimenni, ezért utat robbantottam magamnak. A következő fal mögött megpillantottam egy idegent, ezért jobbnak láttam vigyázni. Lenyomtam a nagy gombot, mire kiszabadult, és rámtámadt. De én röhögve leszedtem, és felvehettem álmaim fegyverét, egy távcsöves nyílpuskát.  Egy nagy szobába érkeztem, ahol kísérleti célokra tenyésztett kis Alienek tanyáztak. Sajnos könnyedén kiszabadultak (hála nekem), de én sem voltam rest, és leütöttem őket feszítővasammal, mondván, minek pazaroljam a lőszert? Az egész épületrészen az idegenek és a katonaság harcolt egymással, és célom elérése érdekében  mindkét oldalnak segítenem kellett. A nagy menetelésben észrevettem, hogy lézerfényeket üzemeltető berendezések vannak errefelé. Talán ha a nagy lézerrel lyukat vájnék a falba, továbbjuthatok, gondoltam. Bementem az egyik helyiségbe, ahol valaki a táskás fickó nevét emlegette, majd az a valaki meghalt. Mire odaértem, már semmi sem volt ott, csak egy nagyszerű fegyver, a Gauss Gun (4-es gomb). Felvettem, és rövid idő alatt elsajátítottam használatát, miszerint a másodlagos tüzelési módban sokkal nagyobbat sebez. Természetesen használnom is kellett pillanatokon belül. Beüzemeltem az összes lézert, és bementem a nagy lézerágyúhoz. Lőttem vele egyet, de hasztalan volt, védőfóliát eresztett le a falra. Csakhogy ott volt egy doboz is az útban, gondoltam, talán az jó lesz. Így betoltam a fólia alá a dobozt, mire az nem tudott leereszkedni, és a lézer egy óriási lyukat vájt a falba. Leugrottam, és közben igyekeztem a dobozokra esni, nehogy nagyot sebződjek. Odalent három tudós társaságába jutottam, akik rettegtek a szomszédos terembe való menéstől. Méghozzá azért, mert egy hatalmas, forgó penge volt ott. Márpedig a tudósok nélkül nem nyithattam ki a főkaput. Ezért én vállalkoztam, hogy átmegyek közte. Sikerült, kikapcsoltam, és magammal hívtam az egyik tudóst. Ő pedig kinyitotta nekem a főkaput a retinavizsgálónál, és ellátott hasznos jó tanácsokkal. Reméltem pedig, hogy nem lesz rájuk szükségem.

Surface Tension

Néhány igen veszélyes katona és gépágyú kiiktatása után egyenesen haladhattam tovább. Elérkeztem egy gáthoz, ahol azonban nem tudtam merre menni. Ezért aztán a vízbe ugrottam, és megküzdöttem egy újabb mocskos hallal. Elúsztam a víz közepén lévő toronyig, és elfordítottam a kart. Ezután a víz alatt eltekertem egy kereket, és nyugodtan leúszhattam az árral. Végigrohantam a kanyonon, majd felmásztam a létrán keresztül a csövekre. Itt pedig felmásztam az épület tetejére. Itt még egy Apache helikopter körözött, óvatosnak kellett lennem. Megtaláltam az egyetlen lehetséges kiutat, ahol a Blast Pitből már ismerős karmokkal találkoztam. Szerencsére kikerülhettem őket, de ha alájuk futottam volna, akkor felvehettem volna némi értékes lőszert, de nem érte meg kockáztatni. Sajnos újabb meglepetés fogadott: a homokban mint valami kukac, a kis Alienek bujkáltak, és bármikor rám ugorhattak. Itt óvatosan kellett haladnom. A következő helyen találtam egy kereket, amelyet elforgatván megnyitottam az utat a továbbhaladáshoz. A cső túloldalán újabb katonákra bukkantam, akiket azonban könnyedén elintézhettem, mivel nyílpuskám jó szolgálatot tett. Lekúsztam a csövön a sziklafal túloldalára, és bementem egy kis oldalüregbe. Odabent aztán nem kis meglepetésemre egy rakétavetőt találtam. Hú, de szuper! Ezt rögtön ki is próbálhattam, mivel egy újabb helikopter érkezett, és nagyon meglepődtem a fegyver iszonyatos erején. A létrán felmászva a csöveket követtem, és egy újabb tűzharcba keveredtem, ahol természetesen még mindig én voltam a jobb. Sajnos azonban egy tank bukkant fel, de rájöttem, hogyha a lőtornyába célzok a rakétavetővel, akkor felrobban. Így is tettem. De a következő átjárónál megint egy tank fogadott. Elkúsztam mellette a dobozok árnyékában. Igaz, kilőhettem, egy fedett helyről. A következő helyen mesterlövészekre bukkantam, akik válogatás nélkül lőttek mindenkit, többek között egy biztonsági őrt, aki síránkozva kért segítséget, de sajnos későn értem oda. Ezt feltétlenül meg kellett bosszulnom, ezért feldobtam egy gránátot abba az üregbe, ahol rejtőzött, mire eldőlt, mint egy zsák. Elégedetten haladtam tovább, ahol aknamező fogadott. Bedobtam egy robbanóanyagot, mire az aknák felrobbantak, és én szabadon haladhattam tovább. Minden sarkon eldobtam egy robbanószerkezetet, és az aknák felrobbantak. Egy veszélyes helyre jutottam, átkúsztam a tüskék alatt, és felrobbantottam a kapcsolószekrényt, mire az áram megszűnt, és felmászhattam az oszlopon. A falon egy üreget találtam, beugrottam hát. Egy tudóssal találkoztam, aki elmondta, hogy aláaknázták az egész terepet. Nem érhettem hozzá egyik lézerfényhez sem, egyetlen robbanás vagy érintés, és mindennek vége lett volna. Ebben az idegenek is megakadályoztak. De szerencsére ép bőrrel eljutpottam a lift vezérlőterméig, ahol beüzemeltem, majd a doboz segítségével beugrottam a liftbe. Odalent még keményebb csata folyt, de segítségemre volt az idegenek egyik elejtett fegyvere, a Hornet Gun. Bementem az épületbe, ahol egy segítőkész biztonsági őr beeresztett a fegyverraktárba.

Ezután kiugrottam az ablakon a szabad levegőre, ahol egy lebombázott épület romjai közt haladhattam, és igyekeztem vigyázni, mert a harc dúlt. Már megint egy helikopter bukkant fel, de gyorsan letűnt az égről. Egy nagy ágyút találtam, azzal próbáltam meg kinyitni az ajtót, sikeresen. Természetesen nem haboztam benézni az ajtó mögé. Az itt talált kis gépágyú segítségével igyekeztem megölni a rám rontó idegeneket. Miután mindegyik történelem lett, ráugrottam az idegen organizmusra, amely segítségével felrepültem, leugrottam a párkányra, és arra folytattam utamat. A következő helyszínen is tombolt a harc, megvártam a végét, és aztán öltem meg a túlélőket. Az egyetlen lehetséges úton mentem tovább, ahol kis aranyos idegenekre bukkantam. Bármennyire undorodtam tőlük, gondoltam, még jól jöhetnek, ezért befogtam párat. Rá is jöttem, mire valók. Nem sokkal ezután egy csapat ilyen állatka nekem támadt. Egy idő után felrobbantak, így hatalmas ügyességemnek köszönhettem csak, hogy túléltem. Alattam katonák beszélgettek, ledobtam nekik pár állatkát, mire azok valósággal széttépték őket. A kijutáshoz meghúztam a kart, mire a lift felfelé indult, én pedig még idejében ráugrottam, majd onnan ki a szabadba. Itt újfent egy ágyúval nyitottam ki a kaput, és az idegenekkel is végeztem. A másik teremben a harc még zajlott a katonaság és az idegenek között, és nekem a továbbjutáshoz át kellett ugranom a túlsó oldalra, amely, mondanom se kell, sikerült. Odakint voltam megint, a kráterrel fellőttem magam az épület tetejére, majd odafent beugrottam a csatornába. Ekkor valaki kinyitotta a túloldalon a csatorna végét. Lelőttem, de akkor már bedobott valamit. Elkezdtem hátrálni a víz felé, amit jól tettem, mert pillanatokon belül lángcsóva húzott át a csatornán. Amikor véget ért, kimásztam a cső túloldalán, és folytattam utamat. A lépcső tetején megtaláltam a kapukat nyitó őrt. Elvezettem a zárt ajtóig, melyet kinyitott, és sok jótanács kíséretében eleresztett. A folyosó végén egyszer csak felbukkant egy Garg. Miután felborította a dzsipet, vérszemet kapott, és nekem rontott. Rohantam a másik irányba, ahogy csak tudtam. Én kijutottam, de őrá rázáródott a kapu. Sejtettem, hogy ki fog jönni, ezért ki kellett találnom valamit. Ezen a helyen rábukkantam egy kísérleti bombázógépre. A hologramos térképen a két kar segítségével becéloztam a szörnyet, majd vigyorogva nyomtam le a piros gombot.

Ő felrobbant, én pedig lebombáztam a szemben lévő sarokban a két falat, és a villanyoszlopot. Ezután átmásztam az oszlop maradványai felett, és a túloldali lebombázott ajtón folytattam utam.

Forget About Freeman

Amint léptem volna egyet, az egész terem elkezdett beomlani. Kétségbeestem, de megvártam, amíg a harmadik szikla is leesett, én pedig átugráltam rajtuk, a volt ajtó helyére. Itt egy rádióüzenet fogadott, majd meghúztam a kart, mire a gépágyú működésbe lépett, és szétlőtte a biztonsági őrt. Sajnáltam, de hát a gépágyú többet ért, mint a Glock. Kőkemény szívvel indultam tovább, ahol komoly tűzharcba keveredtem pár idegennel. A helyes út jobbra vezetett.

Beugrottam a csatornába, és a West nevű alagútba úsztam. A vízben vigyáztam, nehogy megegyen a nagy hal, vagy nehogy elkapjanak a forgó kerekek. Amikor végre kijutottam, egy katona nekem támadt, vele együtt egy gépágyú. Lefelé mentem a lifttel, miután végeztem velük. Egy nagy tankra bukkantam, amelyet beüzemeltem, és szétlőttem az ajtót. Mögötte száz idegen várt rám, nekem esett mind, de azért volt a tankra szerelve a gépágyú, hogy megöljem őket.

Ezután már elindulhattam az ajtó felé, ahol még egy ágyú állt, de azt is hatástalanítottam, majd elindultam bal felé, lefelé.

Lambda Core

A felirat szerint a Black Mesa központi épületébe jutottam, a nagy teleporthoz. De pont ez volt a szándékom: kiteleportálom magam a bázison kívülre. Odalent a harc el is kezdődött, néhány idegen és bérgyilkos kivégzése után. Felfelé indultam a lifttel, egyenesen a hűtőtermek felé (Barney Calhoun rulez!:) Itt azonban csak egy csorda idegennel gyűlt meg a bajom, de ővelük is végeztem. A túloldalra átugrottam, és beszéltem a néger tudóssal, aki továbberesztett. Egy kis liftre bukkantam, felmentem vele. Jobbra mentem, ahol egy tudós bemutatta nekem a csúcsfegyvert, az Egon nukleáris energia-szórót. Sajnos egy lőszert használt a Gaussal, ezért csínján kellett vele bánnom. Felfelé indultam a lifttel, ahol egy hűtőtankra bukkantam, idegenekkel. Itt rájöttem, hogy be kell üzemelnem a pumpákat. A kék csík mentén elindulva megtaláltam a 01, a narancsszínű csík mentén pedig a 02 pumpát. Most már könnyedén indulhattam el az Aux. Tank felé, ahol beugrottam a vízbe, és kiúsztam a legutolsó tanknál. A víz alatt elforgattam a kart, mire a víz emelkedni kezdett. Megöltem az idegent, és közben vigyáztam, nehogy az áram agyoncsapjon, ahogy elugráltam az ajtóig. Elértem egy liftet, ami azonban meghibásodott, így a létrán mentem fel. Egy biztonsági őr fogadott, én magammal hívtam, és együtt öltük meg az idegeneket. Core Level B - így hívták a helyiséget, ahová eljutottam, ügyes ugrálással beindítottam a teleportok energiaforrásait, majd beugrottam a középső gömbbe. Ekkor egy nagy kapurendszerhez jutottam, ahol adottak voltak a teleportok. A helyes útvonal a 02, 04, 08 volt, ezekbe kellett ugrálnom. Kijutásomkor ügyeskedtem az Alienekkel szemben, majd felmásztam a létrán. Fent vettem észre, hogy ez már az A szektor. Egy ajtóra bukkantam, mögötte egy dokival, meg egy biztonsági őrrel, aki először fegyvert fogott rám, majd mikor felismert, beengedett. Odabent megtudtam a szörnyű valóságot: ez a teleport az idegen világba visz, és többé nem térhetek vissza. De mint azt a tudós mondta, fel kell áldoznom magam, és meg kell ölnöm az idegenek fővezérét, hogy ne jöjjenek még többen. Megpakoltam magam lőszerrel, élettel, meg HEV cellákkal. Továbbá kaptam egy elmés kis szerkezetet, a Long Jump-ot a tudóstól, amely arra szolgált, hogy az idegen világban nagyobbat ugorhassak. Elindultam, és bejutottam a nagy teleporthoz, amelyet egy tudós üzemeltetett. Megbeszéltük, hogyha szól, én ugrok. Előtte elbúcsúztam társaimtól, és felkészültem. Azonban a beindulást követően repkedő szörnyek teleportáltak ide, minden ügyességemet latba kellett vetnem, hogy megöljem őket, és hogy ne öljék meg a tudóst, mert akkor mind itt halunk meg. Egyszer csak megszólalt a tudós, és én ugorhattam. (Közben hallottam, hogy a hátam mögött nyílik az ajtó, én akkor nem tudtam, de Adrian Shepard tizedes jött be rajta, és később utánam is jött:). Beugrottam, és ezzel átjutottam az idegen világba. Üdvözöllek a Xen bolygón, Gordon!

Xen

Rettenetesen féltem, de a tudat, hogy megmentem a világot, bennem volt, és ez megerősített. Azonban nem tudhattam, hogy egy ugrálós részhez jutok el: Long Jumpot csináltam (ugrás+guggolás gomb egyszerre), és így ugráltam szikláról sziklára, közben pedig felvettem halott, ideteleportálódott tudóstársaim lőszerkészletét. Amikor már úgy éreztem, hogy menni fog, ráugrottam a forgó sziklákra, és így haladtam lefelé a középső elemek felé. Mire leértem, az idegenek fogadóbizottsága is ott volt, de én lemészároltam őket. Odalent egy különös forrásra is rábukkantam, amely mindig visszaadta életenergiámat, akárhányszor beleálltam. Keresni kezdtem egy nyílást a fal oldalában, melyet megtalálván ki is használtam, és bementem. Rájöttem, hogy álmomban már jártam itt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve eltoltam a tér három sarkán lévő növényeket, és mikor a harmadikat is eltoltam, középütt egy teleportgömböt nyitottam. Rájöttem, ez volt a nyitja annak, hogy az idegenek átjöttek világunkba: ők is ismerik a teleportokat. Én pedig habozás nélkül beleugrottam a gömbbe.

Gonarch's Lair

Teleportálásom után minden idők legnagyobb rémálmával találtam szemben magam: a kis Alienek szülőanyjával, a felbőszült Gonarchhal, aki elefánüvöltésre hasonlító hangjával rontott nekem, na meg frissen született, még átlátszó Headcrabjeivel. Rájöttem, hogy a tűzerő vajmi kevés ellene, de ha fájdalmat okoznék neki, talán megfutamodna. Elkezdtem lőni őt mindenféle fájdalmas lőszerrel: shotgun, magnum, nyíl, rakéta, hornet gun lőszer. Ettől begőzölt, és elkezdett futni a barlangba, ahol beszakadt alatta a padló. Leugrottam utána, és rálőttem a Hornet Gunnal, miután biztonságba helyeztem magam. A kis, hegyes tűk egyenesen a hasába csapódtak, ami roppantul fájdalmas volt neki, hiszen már megint futásnak eredt. De én vérszemet kaptam, és azért se hagytam békén. Láttam, hogy megint lezuhant, és hogy nem mer mozdulni, mert akkor beszakad alatta a padló. Ezt ki is használtam, rálőttem a padlóra rakétavetőmmel, mire hangos sikoltások közepette lezuhant a mélybe. Többet se láttam. Talán azért, mert az űrbe kizuhant:). Én is leugrottam, de óvatosan, és az itt található teleportgömbbe ugrottam, mely még tovább vitt engem.

Interloper

Szörnyű helyen jutottam ki, minden idegent le kellett lőnöm, ami nem volt túl jó dolog, mivel lőszerem nem nagyon maradt. Mindenesetre megkerestem a kivezető utat, ahol némi labirintusos móka következett, de pillanatokon belül megtaláltam azt, ami pont kellett, egy fel meg le mozgó, óriási tüskét, amely kivitt engem a szabadba. Itt aztán tényleg nagy harcot vívtam, mivel egyedül harcoltam az összes idegen ellen. Miután nagy nehezen az utolsóval is végeztem, észrevettem egy teleportot. Sajnos túl messze volt, ezért oda kellett ugrálnom hozzá, méghozzá egy idegen repülő segítségével, ugyanis ráugrottam a tetejére, és az átvitt engem. Én leugrottam, egyenesen a teleportgömbbe.

A következő területen egy újabb harc kezdődött el, majd miután tiszta lett a terület, egy Garg észrevett, és nekem rohannom kellett, bár az út leomlott. Ő azonban a falat is áttörte, nekem pedig meg kellett ölnöm. Előkaptam az Egont, és egyenesen a szemébe céloztam. Meg is tette a hatását, mivel elemeire robbant szét a nagy dög. Továbbmentem, de már megint a nagy karmok állták el az utat. Eldobtam egy gránátot, mire arra kezdett el mindegyik csapkodni, én pedig elfuthattam mellettük. Az itt talált gömbbe is beleugrottam, és továbbmentem. Egy nagy üzembe jutottam, ami tele volt idegenekkel. Megöltem mindegyiket, ahogy kellett, természetesen nyílpuskával, majd felmentem a lifttel, és átmentem a túloldali futószalaghoz, amivel elmentem a végéig, és beestem a következő terembe. Sajnos itt is komoly harcba keveredtem, de miután mindegyik útonállóval végeztem, elégedett lehettem. Figyelmesen körülnéztem, és az egyik fal mögött világítást láttam. Gondoltam, bemegyek, és leugrottam. Sajnos idebent is rengetegen jöttek ellenem, de én túljártam az eszükön, és elindultam, igaz, már megint ugrálva a teleportgömb felé, hogy megmérkőzzek az utolsó, nagy ellenséggel.

Nihilanth

Az egész balhét egy Nihilanth nevű idegen okozta, az idegenek vezetője, aki sajnos szakképzett varázsló is lehetett, mivel a terem közepén meditált, és nekem rontott a tűzgömbjeivel. Elbújtam a terem szélén lévő tüskék mögé. Gondolkoztam egy kicsit, és rájöttem, hogy a kék gömbökkel sebez, a zöldekkel meg elteleportál. Ki kellett találnom valamit, hogy elveszítse erejét. Akkor megpillantottam a terem falán három sárga háromszöget. Nyilván ebből eredt az energiája. Előkaptam rakétavetőmet, és céloztam. Mikor mind a hármat kilőttem, jelentőset vesztett erejéből, de még mindig nem vesztette el teljesen. Sajnos azért nem, mert volt még három, zöld színű háromszög, jó magasan a teremben. Felugrottam odáig, vigyázva, meg ne sebezzen. Elpusztítottam mind a három zöldet, mire aztán tényleg legyengült. Leugrottam a mélybe, és elkezdtem őt lőni. Bár rengeteg lőszert emésztett fel megölése (játékosok: ha van rakétátok még, használjátok: 4 vagy 5 kell), egy idő után hatalmas robbanások közepette örökre eltűnt a Xen bolygóról, én pedig megmentettem a világot.

DE EZZEL MÉG NINCS VÉGE!

Mikor Gordon magához tért, megpillantotta a táskás embert, az űrben száguldó vonat közepében. Elmesélte neki, hogy ő az FBI titkosügynöke, és a katonaságot is ő küldette Black Mesába. Majd közölte vele, hogy ez az idegen világ, hála neki, hamarosan elpusztul (hát ez nem egészen igaz, mert a Gunman Chronicles-ben még visszalátogatunk ide!). Majd megtudta tőle, hogy egy atombombával hamarosan felrobbantja az egész bázist. Ekkor felajánl két lehetőséget:

1.       Beleugrunk a megjelent teleportgömbbe: ekkor megláthatjuk az idegenek maradék seregeit, akiket egy új vezető fogott össze (lehet, hogy utalás a Half-Life 2-re?), és a táskás ember gúnyos hangját: Ezt akarta, Mr. Freeman? Mi pedig meghalunk, nehogy valaki elmondhassa, mi történt Black Mesával.

2.       Maradunk a vonatban: ekkor a táskás elmegy a fenébe, és minket otthagy a végtelen űrben, mi pedig meghalunk, nehogy valaki elmondhassa, mi történt Black Mesával.

Tehát mindegy, mit választunk, a vége úgyse Happy End lesz. Mindenesetre nagyon várom már a Half-Life 2-t, amely valószínűleg jövő áprilisban jelenik meg, mondják a neten, de lehet, hogy csak kacsa, bár állítólag a Sierra az ECTS-en be is mutatta a demót. Asszem legközelebb vagy arról, vagy a Gunman Chroniclesről fogok írni.