Lágyan zsongó habokon,
táncolnék egy éjen az árnyakon,
halk zene mi száll a széllel szemben,
s átrepít a vágyakon.

Ez az, amit keresek,
hallom, hogy a tenger megremeg,
ha megcsillan a fény, én is ott leszek,
és feledem a bánatom.

Gyere még, ha érzed, még nem elég,
és a szíved súgja: tiéd ez az álomvár,
mi végre csak rád vár.
Gyere már, hisz érzed már nem elég,
s a szíved tudja: tiéd ez az álomvár,
mi mindig csak rád vár.

Valahol egy szigeten,
a homokba bújnék, csendesen,
már érzem, hogy simogat a talaj,
lassan elszárnyalok.

Egy felhő tetején nézem,
hogy az álmom milyen szép,
nem tudom, hogy hova visz az utam
az álomvár tengerén.

Gyere még, ha érzed, még nem elég,
és a szíved súgja: tiéd ez az álomvár,
mi végre csak rád vár.
Gyere már, hisz érzed már nem elég,
s a szíved tudja: tiéd ez az álomvár,
mi mindig csak rád vár.